Ószövetség

Újszövetség

2Sámuel 17:3-15 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

3. Az egész hadinépet visszahozom hozzád, mert az egésznek a visszatérése attól az egy embertől függ, akit te halálra keresel, és ez az egész népnek javára lesz.

4. Tetszett ez a beszéd Absolonnak és Izráel véneinek.

5. De Absolon ezt mondta: Hívjátok ide az arki Húsajt is, hallgassuk meg, mi mondanivalója van neki.

6. Amikor Húsaj megérkezett Absolonhoz, így szólt hozzá Absolon: Ahítófel ezt meg ezt mondta. Úgy tegyünk-e, ahogyan ő mondta, vagy ne? Mondd meg!

7. Húsaj ezt mondta Absolonnak: Ez egyszer nem jó tanácsot adott Ahítófel.

8. Azt mondta Húsaj: Magad is tudod, hogy apád és emberei kiváló harcosok, és olyan elkeseredettek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Azonfelül apád harchoz értő ember, aki nem engedi aludni a hadinépet.

9. Ő maga valamilyen üregben rejtőzködhet, vagy más helyen. Megtörténhet, hogy mindjárt kezdetben elesnek néhányan, és ha ennek hallatára azt kezdik beszélni, hogy vereség érte az Absolonnal tartó népet,

10. akkor kétségbe fog esni még a legbátrabb harcos is, akinek olyan a szíve, mint az oroszláné. Hiszen egész Izráel tudja, hogy apád kiváló katona, és csupa bátor ember van vele.

11. Én bizony azt tanácsolom, hogy inkább gyűjtsd magadhoz egész Izráelt Dántól Beérsebáig, hogy annyian legyenek, mint tengerparton a homok, és te magad menj velük.

12. Akkor aztán rátámadunk ott, ahol megtaláljuk. Úgy törünk majd rá, ahogy a harmat hull a földre, és nem marad meg sem ő, sem a vele levő emberek közül senki.

13. Ha pedig valamelyik városba húzódna vissza, akkor egész Izráel köteleket húz majd a város köré, és lerántjuk azt a völgybe, hogy még egy kavics se marad meg ott!

14. Erre azt mondta Absolon és az összes izráeli: Jobb az arki Húsaj tanácsa Ahítófel tanácsánál! Mert az Úr úgy rendelte, hogy meghiúsuljon Ahítófel jó tanácsa, és így az Úr Absolon vesztét okozza.

15. Húsaj pedig elmondta Cádók és Ebjátár papoknak: Ilyen tanácsot adott Ahítófel Absolonnak és Izráel véneinek, én viszont ezt meg ezt tanácsoltam.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Sámuel 17