3. Erre ők ezt mondták: Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk ki azért háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, hogy ne sújtson bennünket dögvésszel vagy fegyverrel.
4. De Egyiptom királya ezt mondta nekik: Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkájától? Menjetek, folytassátok a kényszermunkát!
5. Már így is sok a mihaszna nép az országban – mondta a fáraó –, és ti még abba akarjátok hagyatni ezekkel a kényszermunkát?!
6. A fáraó még aznap megparancsolta a nép sanyargatóinak és felügyelőinek:
7. Ne adjatok többé szalmát a népnek a vályogvetéshez, ahogy eddig: Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát!
8. De hajtsatok be rajtuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellett készíteniük! Ne engedjetek el belőle, mert lusták ezek, azért kiáltozzák: Menjünk és áldozzunk Istenünknek!
9. Ha nehezebb lesz az emberek munkája, és el lesznek vele foglalva, akkor nem törődnek majd hazug beszédekkel.
10. Kimentek tehát a nép sanyargatói és felügyelői, és azt mondták a népnek: Így szól a fáraó: Nem adok nektek szalmát.
11. Menjetek, szedjetek magatoknak szalmát ott, ahol találtok! De a munkátokból semmit sem engedünk el.
12. Ekkor a nép szétszéledt egész Egyiptomban, hogy a tarlón szalmát szedegessen.
13. A sanyargatók pedig folyton csak hajszolták őket: Végezzétek el a napi munkátokat úgy, mint amikor még volt szalma!
14. Meg is verték Izráel fiainak felügyelőit, akiket a fáraó sanyargatói rendeltek föléjük, és azt mondták: Miért nem végeztétek el sem tegnap, sem ma a vályogvetést úgy, mint eddig, az előírt mennyiségben?
15. Akkor bementek Izráel fiainak felügyelői a fáraóhoz, és így panaszkodtak: Miért bánsz így szolgáiddal?