Ószövetség

Újszövetség

2Krónikák 31:11-21 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

11. Akkor Ezékiás elrendelte, hogy rendezzenek be kamrákat az Úr házánál. Be is rendezték azokat,

12. majd behordták becsületesen a felajánlást, a tizedet és a szent adományokat. Ezeknek a felügyelője Kónanjá lett, a lévita, helyettese pedig testvére, Simí.

13. Jehíél és Azarjá, Nahat és Aszáél, Jerímót és Józábád, Elíél és Jiszmakjá, Mahat és Benájá pedig Kónanjának és testvérének, Simínek a beosztottai voltak Ezékiás királynak és Azarjának, az Isten háza felügyelőjének a rendelkezése szerint.

14. A lévita Kóré, Jimná fia, a keleti kapu őre az Istennek adott önkéntes adományokra ügyelt. Ő osztotta szét az Úrnak felajánlott és igen szent dolgokat.

15. Mellette hűségesen szolgált Eden és Minjámín, Jésúa és Semajá, Amarjá és Sekanjá a papok városaiban. Ők végezték az elosztást testvéreik között, beosztásuk szerint, a nagyoknak és a kicsiknek egyaránt,

16. a származási jegyzékbe beírt férfiaknak, hároméves kortól fölfelé mindenkinek, aki a számára kijelölt napon belépett az Úr házába napi teendői elvégzésére, hogy elvégezze szolgálatát, tennivalóinak és beosztásának megfelelően.

17. A papokat családonként írták be a származási jegyzékbe, a lévitákat pedig húszévestől fölfelé kötelességük és munkabeosztásuk szerint.

18. A származási jegyzékbe be kellett írni egész közösségüket minden családtaggal, az asszonyokkal, a fiúkkal és a leányokkal együtt, mert a szentélynél végzett hűséges szolgálat megszentelte őket.

19. Áron fiainak, a városaikhoz tartozó legelők körzetében lakó papoknak minden városban voltak név szerint kijelölt embereik, akik a papság férfi tagjainak és a származási jegyzékbe beírt minden lévitának kiosztották a rájuk eső részt.

20. Így járt el Ezékiás egész Júdában. Azt tette, amit jónak, helyesnek és igaznak lát Istene, az Úr.

21. Minden munkáját, amelyet az Isten háza szolgálatában, a törvénynek és a parancsolatnak megfelelően elkezdett, Istenét keresve, tiszta szívből végezte, ezért sikerült neki.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Krónikák 31