Ószövetség

Újszövetség

2Krónikák 29:30-36 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

30. Ezután Ezékiás király és a vezető emberek megparancsolták a lévitáknak, hogy dicsérjék az Urat Dávidnak és Ászáf látnoknak a szavaival. Ők pedig örömest mondtak dicséretet, meghajoltak és leborultak.

31. Azután megszólalt Ezékiás, és ezt mondta: Most már fel vagytok avatva az Úr szolgálatára! Gyertek, hozzatok véresáldozatokat és hálaáldozatokat az Úr házába! Hozott is a gyülekezet véresáldozatokat és hálaáldozatokat, és akit a szíve arra indított, égőáldozatokat is.

32. Ennyi égőáldozatot hozott a gyülekezet: hetven marhát, száz kost és kétszáz bárányt. Mindez az Úrnak szóló égőáldozat volt.

33. Szent adományként hatszáz marhát és háromezer juhot vittek.

34. Csakhogy a papok kevesen voltak, és nem győzték az összes áldozati állatot megnyúzni, ezért testvéreik, a léviták segítettek nekik, amíg ezt a munkát el nem végezték, illetve amíg a többi pap is meg nem szentelte magát. A léviták ugyanis őszintébben törekedtek a maguk megszentelésére, mint a papok.

35. Bőven volt égőáldozat a békeáldozatok kövérjével és az égőáldozatokhoz tartozó italáldozatokkal együtt.Így állították helyre az istentiszteletet az Úr házában.

36. Ezékiás és az egész nép örvendezett, amiért Isten helyreállította azt a népe számára, és hogy ilyen hamar megtörtént a dolog.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Krónikák 29