18. Amikor nagyobb lett a gyermek, kiment egyszer az apja után az aratókhoz.
19. Egyszer csak azt mondta az apjának: Jaj, a fejem, a fejem! Az apja megparancsolta a szolgájának, hogy vigye el az anyjához.
20. Az föl is vette, és elvitte az anyjához; ott üldögélt az ölében délig, akkor aztán meghalt.
21. Az anyja fölment, és lefektette Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment.
22. Odahívta a férjét, és így szólt: Küldj ide egy szolgát meg egy szamarat, hadd siessek el az Isten emberéhez, aztán visszatérek.
23. De az megkérdezte: Miért mégy ma hozzá? Hiszen nincs sem újhold, sem szombat! Az asszony így szólt: Hagyj békén!
24. És fölnyergelte a szamarat, majd ezt mondta a szolgájának: Hajtsd gyorsan az állatot, és ne akadályozz a vágtatásban, amíg nem szólok neked!
25. Elment tehát, és megérkezett Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor Isten embere távolról meglátta őt, így szólt Géhazihoz, a szolgájához: Nézd csak, az ott a súnémi asszony!
26. Fuss eléje, és kérdezd meg, hogy jól van-e ő, jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke? Az asszony így felelt: Jól!
27. De amikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretaszítsa, de az Isten embere így szólt: Ne bántsd, hiszen el van keseredve, és az Úr eltitkolta előlem, nem jelentette ki ezt nekem.
28. Az asszony ezt mondta: Uram, talán én kértem fiút? Nem azt mondtam, hogy ne hitegess engem?!