18. Visszatértek azért hozzá, mert még Jerikóban tartózkodott. Ő így szólt hozzájuk: Mondtam nektek, hogy ne menjetek.
19. Egyszer a városbeliek ezt mondták Elizeusnak: Uram, magad is látod, hogy ez a város jó lakóhely, de a vize rossz, és a földje terméketlen.
20. Erre ő így felelt: Hozzatok ide egy új tálat, és tegyetek bele sót! Oda is vitték neki.
21. Ő pedig kiment a víz forrásához, sót dobott bele, és ezt mondta: Így szól az Úr: Meggyógyítom ezt a vizet, nem okoz többé halált és terméketlenséget.
22. És a víz meggyógyult, így van ez még ma is, Elizeus szava szerint, amelyet kimondott.
23. Onnan azután elment Bételbe. Miközben fölfelé ment az úton, kisfiúk jöttek ki a városból, és így csúfolták őt: Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz!
24. Ő azonban hátrafordult, rájuk nézett, és megátkozta őket az Úr nevében. Ekkor két nőstény medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket.
25. Innen fölment a Karmel-hegyre, onnan pedig visszatért Samáriába.