Ószövetség

Újszövetség

2Királyok 19:11-22 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

11. Hiszen te is hallottad, hogy mit műveltek Asszíria királyai a többi országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz?

12. Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak?

13. Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvajim városának a királya meg Héna és Ivvá?

14. Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből, és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt.

15. És így imádkozott Ezékiás az Úr előtt: Uram, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet!

16. Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent!

17. Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat.

18. Isteneiket tűzre vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz csinálmányai, fa és kő; ezért pusztíthatták el őket.

19. De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy, Uram, az egyedüli Isten!

20. Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az Úr, Izráel Istene: Meghallottam, hogyan imádkoztál hozzám Szanhérib, Asszíria királya miatt.

21. Ezt az igét jelentette ki róla az Úr:Megvet, gúnyol tégedSion szűz leánya,fejét rázza mögöttedJeruzsálem leánya!

22. Kit gyaláztál és káromoltál,ki ellen emeltél szót?Kire néztél gőgös szemmel?Izráel Szentjére!

Olvassa el a teljes fejezetet 2Királyok 19