Ószövetség

Újszövetség

2Királyok 11:6-17 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

6. egyharmaduk a Szúr-kapuban, egyharmaduk pedig a testőrök mögötti kapuban legyen! Így álljatok őrt a palota körül a szokásnak megfelelően!

7. De az a két szakaszotok is, amely szombaton az őrséget átadja, maradjon szolgálatban az Úr házánál, a király mellett!

8. Vegyétek körül a királyt, legyen mindenkinek kezében a fegyvere; aki pedig a sorok közé be akar hatolni, azt meg kell ölni! A király mellett legyetek, akármerre jár!

9. A századosok mindenben úgy jártak el, ahogyan Jójádá főpap megparancsolta. Mindegyik maga mellé vette az embereit, a szombaton szolgálatba lépők mellett azokat is, akik szombaton letették a szolgálatot, és bementek Jójádá főpaphoz.

10. A főpap pedig odaadta a századosoknak Dávid király lándzsáit és pajzsait, amelyek az Úr házában voltak.

11. A testőrök fegyverrel a kezükben felálltak a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig az oltárhoz és a templomhoz, és körülvették a királyt.

12. Akkor Jójádá kivezette a király fiát, és fejére tette a koronát; kezébe adta az uralkodás okmányát, és így királlyá választották, és fölkenték őt. Tapsoltak, és így kiáltoztak: Éljen a király!

13. Meghallotta Ataljá a testőrök és a nép lármáját, ezért bement a nép közé az Úr házába.

14. Amikor látta, hogy a király ott áll az emelvényen, amint szokás, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és így kiáltozott: Összeesküvés! Összeesküvés!

15. De Jójádá főpap megparancsolta a haderő élén álló századosoknak: Vezessétek ki a sorok között; ha pedig valaki utánamegy, azt öljétek meg fegyverrel! A főpap ugyanis nem akarta, hogy az Úr házában öljék meg Atalját.

16. Akkor kituszkolták Atalját, és amikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték.

17. Jójádá azután szövetséget kötött az Úr, a király és a nép között, hogy az Úr népe lesznek; ugyanígy a király és a nép között is.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Királyok 11