Ószövetség

Újszövetség

2Királyok 11:14-20 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

14. Amikor látta, hogy a király ott áll az emelvényen, amint szokás, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és így kiáltozott: Összeesküvés! Összeesküvés!

15. De Jójádá főpap megparancsolta a haderő élén álló századosoknak: Vezessétek ki a sorok között; ha pedig valaki utánamegy, azt öljétek meg fegyverrel! A főpap ugyanis nem akarta, hogy az Úr házában öljék meg Atalját.

16. Akkor kituszkolták Atalját, és amikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték.

17. Jójádá azután szövetséget kötött az Úr, a király és a nép között, hogy az Úr népe lesznek; ugyanígy a király és a nép között is.

18. Azután az ország egész népe behatolt Baal templomába, és lerombolta azt. Oltárait és bálványképeit teljesen összezúzták, Mattánt, Baal papját pedig meggyilkolták az oltárok előtt. Ezután a főpap felügyelőket rendelt az Úr házába.

19. Majd maga mellé vette a századosokat, a palotaőrséget, a testőröket és az ország egész népét, és lekísérték a királyt az Úr házából. A testőrök kapuján keresztül bevonultak a királyi palotába, ő pedig a királyi trónra ült.

20. Az ország egész népe örült, a város pedig nyugodt maradt, noha Atalját fegyverrel ölték meg a királyi palotában.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Királyok 11