Ószövetség

Újszövetség

1Sámuel 12:6-13 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

6. Majd ezt mondta Sámuel a népnek: Az Úr rendelte Mózest és Áront. Ő hozta fel őseiteket Egyiptomból.

7. Most azért álljatok ide, hadd hívjam tanúskodni ellenetek az Úr színe előtt az Úr minden igaz tettét, amelyet veletek és őseitekkel véghezvitt.

8. Miután Jákób lement Egyiptomba, őseitek pedig az Úrhoz kiáltottak segítségért, az Úr elküldte Mózest és Áront, akik kihozták őseiteket Egyiptomból, és letelepítették őket ezen a helyen.

9. De ők elfeledkeztek Istenükről, az Úrról, ezért kiszolgáltatta őket Siserának, Hácór hadvezérének és a filiszteusoknak meg Móáb királyának, és azok harcoltak is ellenük.

10. Akkor segítségért kiáltottak az Úrhoz, ezt mondva: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és a Baaloknak és az Astartéknak szolgáltunk. De most ments meg bennünket ellenségeink kezéből, és neked fogunk szolgálni!

11. Akkor elküldte az Úr Jerubbaalt, Bárákot, Jeftét és Sámuelt, és megmentett benneteket a környező ellenség kezéből, és biztonságban lakhattatok.

12. De amikor láttátok, hogy Náhás, az ammóniak királya kivonul ellenetek, mégis ezt mondtátok nekem: Nem! Inkább uralkodjék csak király fölöttünk! Pedig Istenetek, az Úr a ti királyotok!

13. Most itt van a király, akit ti választottatok, akit ti kértetek. Tehát királyt is adott nektek az Úr.

Olvassa el a teljes fejezetet 1Sámuel 12