Ószövetség

Újszövetség

1Mózes 37:5-20 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

5. Egyszer József álmot látott, és elmondta testvéreinek. Emiatt még jobban meggyűlölték.

6. Ezt mondta nekik: Hallgassátok csak meg azt az álmot, amelyet láttam!

7. Éppen kévéket kötöttünk a mezőn. Az én kévém fölkelt, és állva is maradt, a ti kévéitek pedig körülállták, és leborultak az én kévém előtt.

8. Testvérei megkérdezték tőle: Talán király akarsz lenni fölöttünk? Vagy uralkodni akarsz rajtunk? És még jobban meggyűlölték az álmaiért és beszédéért.

9. Egy másik álmot is látott, és azt is elmesélte testvéreinek. Ezt mondta: Megint álmodtam valamit: Egyszer csak leborult előttem a nap, a hold és tizenegy csillag!

10. Amikor ezt apjának és testvéreinek elmesélte, apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Miféle álmot láttál? Talán bizony járuljunk eléd, anyáddal és testvéreiddel együtt, hogy földre boruljunk előtted?!

11. Ezért féltékenykedni kezdtek rá a testvérei. Apja pedig megjegyezte magának ezt a dolgot.

12. Egyszer a testvérek elmentek Sikembe apjuk nyáját legeltetni.

13. Izráel ezt mondta Józsefnek: Testvéreid Sikemben legeltetnek. Gyere csak, elküldelek hozzájuk! József ezt felelte neki: Itt vagyok!

14. Apja azt mondta neki: Eredj és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj! Azután számolj be nekem! Elküldte tehát Hebrón völgyéből, és ő elment Sikembe.

15. Amikor a mezőn bolyongott, találkozott egy emberrel, aki megkérdezte tőle: Mit keresel?

16. József azt felelte: A testvéreimet keresem. Mondd meg nekem, merre legeltetnek?

17. Az az ember így felelt: Elmentek innen, és hallottam is, amikor ezt mondták: Menjünk Dótánba! Elment tehát József a testvérei után, és megtalálta őket Dótánban.

18. Amikor távolról meglátták, még mielőtt a közelükbe ért, megegyeztek egymás között abban, hogy megölik.

19. Ezt mondták egymásnak: Nézzétek, ott jön az álomlátó!

20. Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba, és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg! Akkor majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!

Olvassa el a teljes fejezetet 1Mózes 37