10. Elhozta neki mindezeket, azután középen kettéhasította őket, és mindegyiknek a két felét egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem hasította ketté.
11. Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elkergette őket.
12. Napnyugtakor aztán Abrám mély álomba zuhant, és rémítő nagy sötétség borult rá.
13. Ekkor az Úr azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket négyszáz évig.
14. De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután majd nagy vagyonnal kijönnek onnan.
15. Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el.
16. Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be.
17. Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között.
18. Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Abrámmal, és ígérte meg neki: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig,
19. a kénieket, a kenizzieket és a kadmóniakat,
20. a hettitákat, a perizzieket és a refáiakat,