Ószövetség

Újszövetség

Zsidók 2:5-18 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

5. Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk.

6. Sőt valahol valaki így tett bizonyságot:„Micsoda az ember, hogy gondolsz rá,vagy az embernek fia, hogy gondod van rá?

7. Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál,dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg,

8. mindent lába alá vetettél.”Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll,

9. azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.

10. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

11. Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,

12. amikor így szól:„Hirdetem nevedet testvéreimnek,a gyülekezet körében dicsérlek téged.”

13. És ismét:„Én őbenne reménykedem”majd újra:„Íme, itt vagyok, én és a gyermekek,akiket az Isten adott nekem.”

14. Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt;

15. és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.

16. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel.

17. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.

18. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.

Olvassa el a teljes fejezetet Zsidók 2