Ószövetség

Újszövetség

Máté 4:3-16 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

3. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.”

4. Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

5. Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította,

6. és így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.”

7. Jézus ezt mondta neki: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!”

8. Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,

9. és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.”

10. Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”

11. Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.

12. Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába.

13. Majd elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén,

14. hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált:

15. „Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája!

16. A nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt.”

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 4