Ószövetség

Újszövetség

Máté 26:63-70 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

63. Jézus azonban hallgatott. A főpap ekkor azt mondta neki: „Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!”

64. Jézus ekkor így felelt: „Te mondtad. Sőt azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.”

65. A főpap erre megszaggatta ruháját, és így szólt: „Istent káromolta. Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást.

66. Mit gondoltok?” Azok így feleltek: „Méltó a halálra!”

67. Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték,

68. és ezt mondták: „Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!”

69. Péter ezalatt kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálóleány, és így szólt: „Te is a galileai Jézussal voltál.”

70. Ő azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta: „Nem tudom, mit beszélsz.”

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 26