Ószövetség

Újszövetség

Máté 26:59-66 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

59. A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni Jézus ellen, hogy halálra adhassák,

60. de nem találtak, pedig sok hamis tanú állt elő. Végül előálltak ketten,

61. akik azt állították, hogy Jézus ezt mondta: „Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni.”

62. A főpap felállt, és így szólt hozzá: „Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?”

63. Jézus azonban hallgatott. A főpap ekkor azt mondta neki: „Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!”

64. Jézus ekkor így felelt: „Te mondtad. Sőt azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.”

65. A főpap erre megszaggatta ruháját, és így szólt: „Istent káromolta. Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást.

66. Mit gondoltok?” Azok így feleltek: „Méltó a halálra!”

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 26