Ószövetség

Újszövetség

Máté 26:26-39 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

26. Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!”

27. Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan,

28. mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.

29. De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.”

30. Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.

31. Akkor így szólt hozzájuk Jézus: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.

32. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.”

33. Ekkor Péter így szólt hozzá: „Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom.”

34. Jézus pedig ezt mondta neki: „Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

35. Péter így válaszolt: „Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg.” Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is.

36. Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.”

37. Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett.

38. Akkor így szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!”

39. Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.”

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 26