Ószövetség

Újszövetség

Máté 26:18-31 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

18. Ő ezt válaszolta: „Menjetek a városba ahhoz a bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a húsvéti vacsorát tanítványaimmal.”

19. A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.

20. Amikor este lett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal.

21. Evés közben így szólt: „Bizony, mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem.”

22. Erre nagyon elszomorodtak, és egyenként kérdezni kezdték tőle: „Talán csak nem én vagyok az, Uram?”

23. Ő pedig így válaszolt: „Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.

24. Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.”

25. Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: „Talán csak nem én vagyok az, Mester?” „Te mondtad” – felelte neki.

26. Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!”

27. Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan,

28. mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.

29. De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.”

30. Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.

31. Akkor így szólt hozzájuk Jézus: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 26