Ószövetség

Újszövetség

Máté 25:13-26 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

13. „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”

14. „Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát.

15. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe.

16. Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott velük, és nyert másik ötöt.

17. Ugyanígy az is, aki a kettőt kapta, nyert másik kettőt.

18. Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét.

19. Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.

20. Eljött az, aki az öt talentumot kapta, odavitte a másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem.

21. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!

22. Odament az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot adtál át nekem: nézd, másik két talentumot nyertem.

23. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!

24. Odament hozzá az is, aki az egy talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál.

25. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied.

26. Ura így válaszolt neki: Te, gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam?

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 25