Ószövetség

Újszövetség

Máté 24:33-49 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

33. Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt.

34. Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik.

35. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”

36. „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.

37. Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.

38. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába,

39. és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.

40. Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik,

41. két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.

42. Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!”

43. „Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába.

44. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!”

45. „Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében?

46. Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!

47. Bizony, mondom néktek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt.

48. Ha pedig a gonosz szolga így szólna szívében: Késik az én uram,

49. és szolgatársait verni kezdené, és együtt enne és inna a részegekkel:

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 24