Ószövetség

Újszövetség

Máté 10:19-33 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

19. Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.

20. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.

21. Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megöletik őket,

22. és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

23. Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba. Bizony, mondom néktek: még végig sem járjátok Izráel városait, mire eljön az Emberfia.”

24. „A tanítvány nem feljebbvaló a mesterénél, sem a szolga az uránál.

25. Elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebubnak nevezték el, mennyivel inkább háza népét?”

26. „Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.

27. Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.

28. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.”

29. „Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül?

30. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.

31. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.”

32. „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt,

33. aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 10