Ószövetség

Újszövetség

Márk 5:22-33 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

22. Ide jött hozzá az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult,

23. és esedezve kérte: „Kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.”

24. Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság is követte őt, és tolongott körülötte.

25. Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt,

26. sok orvostól sokat szenvedett, mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett;

27. amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját,

28. mert így gondolkodott: „Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.”

29. És azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy kigyógyul a bajából.

30. Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: „Ki érintette meg a ruhámat?”

31. Tanítványai így feleltek: „Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: ki érintett meg engem?”

32. Jézus erre körülnézett, hogy láthassa azt az asszonyt, aki ezt tette.

33. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot.

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 5