Ószövetség

Újszövetség

Márk 14:53-61 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

53. Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mind.

54. Péter távolról követte őt, be egészen a főpap palotájának udvarába, és ott ült a szolgákkal, melegedett a tűznél.

55. A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak.

56. Sokan tettek ugyan ellene hamis tanúvallomást, a vallomások azonban nem egyeztek.

57. Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene:

58. „Mi hallottuk, amikor ezt mondta: Én lerombolom a kézzel alkotott templomot, és három nap alatt mást építek, olyat, amit nem emberi kéz alkotott.”

59. De vallomásuk így sem egyezett.

60. A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: „Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?”

61. Ő azonban hallgatott, és nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap, és így szólt hozzá: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?”

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 14