Ószövetség

Újszövetség

Lukács 8:24-34 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

24. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: „Mester, Mester, elveszünk!” Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett.

25. Aztán ezt kérdezte tőlük: „Hol van a ti hitetek?” Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: „Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?”

26. Azután áthajóztak a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik.

27. Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban.

28. Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta: „Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!”

29. Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből. Mivel az régóta tartotta megszállva, láncokkal és bilincsekkel kötözték meg, úgy őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, a gonosz lélek meg a pusztába hajtotta.

30. Jézus erre megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így felelt: „Légió!” – mert sok ördög költözött bele.

31. Ezek nagyon kérték őt, ne parancsolja őket vissza az alvilágba.

32. Ott a hegyen legelészett egy nagy disznónyáj; azt kérték tehát a gonosz lelkek, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Ő pedig megengedte nekik.

33. Kijöttek hát az ördögök az emberből, és belementek a disznókba. Ekkor a nyáj a meredekről a tóba rohant, és belefulladt.

34. A pásztorok a történtek láttára elfutottak, és hírül vitték ezt a városba és a falvakba.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 8