Ószövetség

Újszövetség

Lukács 6:14-29 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

14. Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,

15. Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek,

16. Júdást, a Jakab fiát, és Júdás Iskáriótest, aki árulóvá lett.

17. Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a Tenger mellékéről, Tíruszból és Szidónból. Azért jöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből.

18. Akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak.

19. Az egész sokaság igyekezett őt megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.

20. Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt:„Boldogok vagytok, szegények,mert tiétek az Isten országa.

21. Boldogok vagytok, akik most éheztek,mert majd megelégíttettek.Boldogok vagytok, akik most sírtok,mert nevetni fogtok.

22. Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért.

23. Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal.”

24. „De jaj nektek, gazdagok,mert megkaptátok vigasztalástokat!

25. Jaj nektek, akik most jóllaktatok,mert éhezni fogtok!Jaj, akik most nevettek,mert gyászolni és sírni fogtok!

26. Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!”

27. „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket;

28. áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.

29. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 6