Ószövetség

Újszövetség

Lukács 6:1-11 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Egy szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai kalászokat tépdestek, tenyerük között morzsolták és ették.

2. A farizeusok közül némelyek megkérdezték: „Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?”

3. Jézus így válaszolt nekik: „Vajon azt sem olvastátok, amit Dávid tett, amikor megéhezett ő is, meg azok is, akik vele voltak?

4. Bement az Úr házába, elvette a szent kenyereket, és megette, sőt azoknak is adott, akik vele voltak; pedig a kenyereket nem lett volna szabad megenni, csak a papoknak.”

5. És kijelentette nekik: „Az Emberfia ura a szombatnak.”

6. Egy másik szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze sorvadt volt.

7. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust: gyógyít-e szombaton; hogy ily módon találjanak valamit, amivel vádolhatják.

8. Ő azonban, ismerve gondolataikat, ezt mondta a sorvadt kezű embernek: „Kelj fel, és állj a középre!” Az felkelt és odaállt.

9. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Megkérdezem tőletek: szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani?”

10. És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze.

11. Azokat pedig esztelen indulat szállta meg, és arról beszéltek egymás között, hogy mit tegyenek Jézussal.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 6