Ószövetség

Újszövetség

Lukács 23:43-53 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

43. Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”

44. Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön.

45. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.

46. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt.

47. Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.”

48. És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért.

49. Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.

50. Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából való, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú,

51. aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával, aki maga is várta az Isten országát.

52. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.

53. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 23