Ószövetség

Újszövetség

Lukács 23:3-18 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

3. Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő pedig ezt felelte: „Te mondod.”

4. Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.”

5. De azok erősen állították: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.”

6. Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember.

7. Amikor pedig megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban.

8. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára.

9. Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki.

10. Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták.

11. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.

12. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak.

13. Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,

14. és így szólt hozzájuk: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok.

15. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el:

16. megfenyítem tehát, és elbocsátom.”(

17. Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.)

18. Erre valamennyien felkiáltottak: „Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!”

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 23