Ószövetség

Újszövetség

Lukács 22:34-40 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

34. Jézus azonban ezt felelte: „Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem.”

35. Azután ezt kérdezte tőlük: „Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?” „Semmiben” – válaszolták.

36. Majd ezt mondta nekik: „Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen.

37. Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: És a bűnösök közé sorolták. Mert ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik.”

38. Erre így szóltak: „Uram, íme, van itt két kard.” Ő pedig azt felelte: „Elég!”

39. Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is.

40. Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt hozzájuk: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.”

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 22