Ószövetség

Újszövetség

Lukács 19:38-48 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

38. és ezt kiáltották:„Áldott, a király,aki az Úr nevében jön!A mennyben békesség,és dicsőség a magasságban!”

39. A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!”

40. De ő így válaszolt: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

41. Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta,

42. és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől.

43. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak;

44. földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”

45. Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat,

46. ezt mondva nekik: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.”

47. Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék;

48. de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép – hallgatva őt – rajongott érte.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 19