Ószövetség

Újszövetség

Lukács 19:3-12 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

3. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

4. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.

5. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.”

6. Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

7. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg.”

8. Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.”

9. Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

10. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

11. Amikor pedig ezeket hallották, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.

12. Így szólt tehát: „Egy nemes ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, s úgy térjen vissza.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 19