Ószövetség

Újszövetség

Lukács 18:7-15 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

7. Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?

8. Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

9. Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta:

10. „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő.

11. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is.

12. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.

13. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.

14. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

15. Ezután kisgyermekeket is vittek, hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak,

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 18