Ószövetség

Újszövetség

Lukács 18:31-43 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

31. Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak.

32. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik,

33. és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad.”

34. Ők azonban semmit sem fogtak fel ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat.

35. Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult.

36. Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi ez.

37. Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra.

38. Ekkor így kiáltott fel: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

39. Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

40. Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle:

41. „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Ő így szólt: „Uram, hogy lássak.”

42. Jézus ezt mondta neki: „Láss! A hited megtartott.”

43. És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve az Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 18