Ószövetség

Újszövetség

Kolossé 4:1-9 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Ti urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.

2. Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.

3. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok,

4. hogy azt hirdethessem.

5. Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.

6. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.

7. Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tükhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban.

8. Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek körülményeinket, és hogy megvigasztalja szíveteket.

9. Vele megy Onézimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik.

Olvassa el a teljes fejezetet Kolossé 4