Ószövetség

Újszövetség

Jelenések 11:9-18 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

9. A népek és törzsek, a nyelvek és nemzetek fiai látják az ő holttestüket három és fél napig, de nem engedik sírba tenni.

10. A föld lakói pedig örülnek ennek és vigadnak, ajándékokat küldenek egymásnak: mert ez a két próféta gyötörte meg a föld lakóit.

11. A három és fél nap elmúltával azután az Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket.

12. És hatalmas hangot hallottak a mennyből, amely így szólt a két prófétához: „Jöjjetek fel ide!” És ellenségeik szeme láttára felmentek a felhőben a mennybe.

13. Abban az órában nagy földrengés támadt, és a város tizedrésze összedőlt, a földrengés megölt hétezer főnyi embertömeget, a többieket pedig rémület szállta meg, és dicsőítették a menny Istenét.

14. A második jaj elmúlt: íme, a harmadik jaj eljön hamar.

15. A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: „A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké”.

16. Ekkor a huszonnégy vén, akik Isten előtt ülnek trónjaikon, arcra borultak és imádták Istent,

17. és így szóltak:„Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten,aki vagy, és aki voltál,hogy kezedbe vetted nagy hatalmadat, és uralkodsz.

18. Haragra lobbantak a népek,de eljött a te haragodés a halottak felett való ítélet ideje,hogy megadd a jutalmat szolgáidnak,a prófétáknak és a szenteknek;és azoknak, akik félik a te nevedet,a kicsiknek és a nagyoknak,hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.”

Olvassa el a teljes fejezetet Jelenések 11