Ószövetség

Újszövetség

Jelenések 10:3-11 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

3. és felkiáltott hatalmas hangon, ahogyan az oroszlán ordít; és amikor felkiáltott, megszólalt a hét mennydörgés a maga hangján.

4. Amikor megszólalt a hét mennydörgés, írni akartam, de hallottam egy hangot az égből, amely így szólt: „Pecsételd le, amiket a hét mennydörgés mondott, és ne írd le”.

5. Ekkor az angyal, akit állni láttam a tengeren és a földön, felemelte jobb kezét az égre,

6. és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy nem lesz többé idő,

7. hanem azokban a napokban, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja: beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak.

8. Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt velem, és így szólt: „Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll”.

9. Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: „Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz”.

10. Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom.

11. És ez a szó hangzott felém: „Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról”.

Olvassa el a teljes fejezetet Jelenések 10