Ószövetség

Újszövetség

János 19:32-42 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

32. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját.

33. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el,

34. hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.

35. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.

36. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.”

37. Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”

38. Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét.

39. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy száz fontnyit.

40. Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.

41. Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek.

42. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.

Olvassa el a teljes fejezetet János 19