Ószövetség

Újszövetség

János 13:10-25 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

10. Jézus így szólt hozzá: „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.”

11. Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.”

12. Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek?

13. Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok.

14. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.

15. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.

16. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte.

17. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.

18. Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: Aki az én kenyeremet eszi, az emelte fel ellenem a sarkát.

19. Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok.

20. Bizony, bizony, mondom néktek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött.”

21. Miután ezeket elmondta Jézus, megrendült lelkében, és bizonyságot tett e szavakkal: „Bizony, bizony, mondom néktek, közületek egy elárul engem.”

22. Zavartan néztek egymásra a tanítványok: vajon kiről beszél?

23. Jézus mellett telepedett le egyik tanítványa, akit Jézus szeretett.

24. Intett neki Simon Péter, hogy tudakolja meg, ki az, akiről beszél?

25. Az ráhajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az?”

Olvassa el a teljes fejezetet János 13