3. Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.
4. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:
5. „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?”
6. De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.
7. Jézus erre így szólt: „Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta;
8. mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!”
9. Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül.
10. A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik,
11. mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.
12. Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,
13. pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak:„Hozsánna!Áldott, aki az Úr nevében jön,az Izráel Királya!”
14. Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva:
15. „Ne félj, Sion leánya,íme, királyod jön,szamárcsikón ülve.”
16. Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla.
17. A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette.
18. Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.
19. A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!”
20. Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.
21. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.”