Ószövetség

Újszövetség

Galata 4:1-12 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek,

2. hanem gyámok és gondozók fennhatósága alatt áll az apa által megszabott ideig.

3. Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra.

4. De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve,

5. hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.

6. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!”

7. Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.

8. Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok.

9. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?

10. Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre.

11. Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.

12. Testvéreim, kérlek titeket: legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Semmivel sem bántottatok meg.

Olvassa el a teljes fejezetet Galata 4