Ószövetség

Újszövetség

Efezus 2:1-11 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt,

2. amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.

3. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek.

4. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett,

5. minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! –

6. és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért,

7. hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban.

8. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

9. nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.

10. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

11. Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve.

Olvassa el a teljes fejezetet Efezus 2