Ószövetség

Újszövetség

2Korinthus 6:8-18 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

8. dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak,

9. mint ismeretlenek és jól ismertek, mint halálra váltak, és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek,

10. mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.

11. Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak:

12. nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra.

13. Viszonzásul pedig, mint gyermekeimhez szólok: tárjátok ki ti is szíveteket.

14. Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?

15. Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?

16. Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.

17. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket,

18. Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.”

Olvassa el a teljes fejezetet 2Korinthus 6