Ószövetség

Újszövetség

2Korinthus 10:7-13 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

7. Ami a szemetek előtt van, arra nézzetek! Ha valaki meg van győződve arról, hogy ő a Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is.

8. Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg,

9. nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket.

10. Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas.

11. Azt pedig gondolja meg az ilyen ember, hogy amilyenek vagyunk a távollétünkben írt levelünk szavaiban, olyanok leszünk ottlétünkkor tetteinkben is.

12. Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. De ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat.

13. Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet az Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Korinthus 10