Ószövetség

Újszövetség

1Thesszalonika 3:3-8 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

3. hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve.

4. Amikor nálatok voltunk, már előre megmondtuk nektek, hogy üldözni fognak minket, és amint tapasztaltátok, úgy is történt.

5. Én tehát, mivel már nem győztem türelemmel, elküldtem hozzátok, hogy megtudjak valamit a hitetekről, nem kísértett-e meg titeket a kísértő, és nem lett-e hiábavalóvá a mi fáradozásunk.

6. Most azonban megjött tőletek Timóteus, és jó hírt hozott nekünk hitetekről és szeretetetekről; arról is, hogy szívesen emlékeztek ránk mindenkor, sőt látni szeretnétek minket, ahogyan mi is titeket.

7. Így tehát minden bajunk és üldöztetésünk között megvigasztalódtunk veletek kapcsolatban, testvéreim, a ti hitetek által.

8. Mert egyszerre feléledünk, ha ti szilárdan álltok az Úrban.

Olvassa el a teljes fejezetet 1Thesszalonika 3