Ószövetség

Újszövetség

1Thesszalonika 2:11-20 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

11. Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként

12. intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.

13. Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.

14. Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.

15. Ezek megölték az Úr Jézust, ugyanúgy mint a prófétákat, üldöztek minket is; nem kedvesek Isten előtt, és ellenségei minden embernek,

16. akadályoznak minket abban is, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek: így teszik teljessé mindenkor bűneiket. De utol is érte őket az Isten haragja végérvényesen.

17. Mi pedig, testvéreim, miután külsőleg, de nem szívünkben, egy rövid időre elszakadtunk tőletek, annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket.

18. Ezért el akartunk menni hozzátok, én, Pál nem is egyszer, de megakadályozott minket a Sátán.

19. Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor?

20. Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.

Olvassa el a teljes fejezetet 1Thesszalonika 2