Ószövetség

Újszövetség

Nehémiás 9:1-10 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Ennek a hónapnak huszonnegyedik napján összegyűltek Izráel fiai, és böjtöltek, zsákba öltöztek, és port hintettek magukra.

2. Az Izráel utódai közül valók elkülönültek minden idegentől, azután előállva vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről.

3. A helyükön állva a nap negyedrészén át olvasták Istenüknek, az Úrnak a törvénykönyvét, a negyedrészén át pedig vallást tettek, és leborultak Istenük, az Úr előtt.

4. Azután fölállt a léviták emelvényére Jésúa, Báni és Kadmiél, Sebanjá, Bunni és Sérébjá, Báni és Kenáni, és hangos szóval kiáltottak Istenükhöz, az Úrhoz.

5. Majd ezt mondták a léviták, Jésúa, Kadmiél és Báni, Hasabnejá, Sérébjá és Hódijjá, Sebanjá és Petahjá: Jöjjetek, áldjátok Isteneteket, az Urat örökkön örökké! Áldják dicső nevedet, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél!

6. Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege.

7. Te vagy, Uram, az Isten, aki kiválasztottad Abrámot, kihoztad Úr-Kaszdimból, és az Ábrahám nevet adtad neki.

8. A szívét hozzád hűnek találtad, és szövetséget kötöttél vele, hogy odaadod neki a kánaániak, hettiták, emóriak, perizziek, jebúsziak és girgásiak földjét, odaadod az ő utódainak. Meg is tartottad ígéretedet, mert igaz vagy!

9. Megláttad őseink nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottad kiáltásukat a Vörös-tengernél.

10. Jeleket és csodákat tettél a fáraó előtt, összes szolgája előtt és országának egész népe előtt, mert tudtad, hogy gőgösen bántak velük. Olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is megvan.

Olvassa el a teljes fejezetet Nehémiás 9