Ószövetség

Újszövetség

Józsué 2:6-17 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

6. Pedig fölvitte őket a háztetőre, és elbújtatta a lenkóró közé, ami ki volt rakva a háztetőn.

7. A városbeli férfiak pedig üldözőbe vették őket a Jordán gázlói felé vivő úton. A kaput pedig, amint kimentek az üldözők, bezárták.

8. Még le sem feküdtek a kémek, amikor fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre,

9. és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket, és remeg tőletek mindenki, aki ezen a földön lakik.

10. Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy a Jordánon túl, mit tettetek Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok.

11. Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn a mennyben és lenn a földön.

12. Most azért esküdjetek meg nekem az Úrra, hogy amint én szeretettel bántam veletek, ti is szeretettel bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak,

13. hogy életben hagyjátok apámat, anyámat, fiú- és nőtestvéreimet és mindenüket, és megmentitek életünket a haláltól.

14. A férfiak így válaszoltak neki: Életünkkel kezeskedünk értetek, ha ti nem áruljátok el a mi ügyünket. Amikor majd az Úr nekünk adja ezt a földet, szeretettel és igazságosan bánunk veled.

15. Azután leeresztette őket kötélen az ablakon át – háza ugyanis a vár falánál volt, és így a várfalnál lakott –,

16. és ezt mondta nekik: Menjetek a hegyekbe, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és rejtőzködjetek ott három napig, amíg az üldözők vissza nem térnek. Azután menjetek utatokra!

17. A férfiak ezt mondták neki: Nem fogjuk megszegni azt az esküt, amelyet neked tettünk.

Olvassa el a teljes fejezetet Józsué 2