Ószövetség

Újszövetség

Jób 42:4-12 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

4. Hallgass meg, hadd beszéljek!Én kérdezlek, te pedig oktass engem!

5. Csak hírből hallottam rólad,de most saját szememmel láttalak.

6. Ezért visszavonok mindent,bűnbánatot tartokporban és hamuban.

7. Miután az Úr mindezeket elmondta Jóbnak, így szólt az Úr a témáni Elifázhoz: Haragra gerjedtem ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób.

8. Azért vegyetek hét bikát meg hét kost, menjetek el szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be égőáldozatot magatokért! Szolgám, Jób pedig imádkozzék értetek. Mert csak rá való tekintettel nem szégyenítlek meg benneteket, hiszen nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób.

9. El is ment a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár, és úgy jártak el, ahogyan az Úr megmondta nekik. És az Úr újból kegyelmesen tekintett Jóbra.

10. Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt.

11. Elment hozzá minden férfi- és nőrokona, és minden régi ismerőse, és együtt étkeztek vele házában. Részvéttel vigasztalták azért, hogy olyan sok bajt bocsátott rá az Úr. Adott neki mindegyik egy pénzt és egy aranykarikát.

12. Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

Olvassa el a teljes fejezetet Jób 42