Ószövetség

Újszövetség

Jób 42:10-17 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

10. Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt.

11. Elment hozzá minden férfi- és nőrokona, és minden régi ismerőse, és együtt étkeztek vele házában. Részvéttel vigasztalták azért, hogy olyan sok bajt bocsátott rá az Úr. Adott neki mindegyik egy pénzt és egy aranykarikát.

12. Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

13. Lett még hét fia és három leánya is.

14. Első leányát Jemimának, másodikat Keciának, harmadikat Keren-Happúknak nevezte el.

15. Országszerte nem voltak olyan szép nők, mint Jób leányai. Apjuk nekik is adott örökséget fiútestvéreikkel együtt.

16. Ezután Jób még száznegyven esztendeig élt, és meglátta fiait és unokáit negyedíziglen.

17. Öregen halt meg Jób, az élettel betelve.

Olvassa el a teljes fejezetet Jób 42