Ószövetség

Újszövetség

Jeremiás 3:9-21 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

9. Így történt, hogy könnyelmű paráznaságával gyalázatossá tette az országot, hiszen kővel is, fával is paráználkodott.

10. Mindezek ellenére nem tért vissza hozzám hűtlen húga, Júda, egész szívével, hanem csak képmutató módon – így szól az Úr.

11. Ezt mondta nekem az Úr: Igazabb lelkű az elpártolt Izráel, mint a hűtlen Júda.

12. Ezért indulj, kiáltsd ezeket a szavakat észak felé! Ezt mondd:Térj meg, elpártolt Izráel– így szól az Úr –,akkor nem haragszom rátok!Mert én hű vagyok– így szól az Úr –,nem tart örökké haragom.

13. Csak ismerd el bűnödet,hogy hűtlenül elhagytadIstenedet, az Urat.Futkostál utaidon az idegenek utánminden bujazöld fa alá.Csak az én szavamranem hallgattatok– így szól az Úr.

14. Térjetek meg, elpártolt fiaim! – így szól az Úr – mert én vagyok Uratok. Kiválasztok közületek városonként egyet, nemzetségenként kettőt, és elviszlek benneteket a Sionra.

15. Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik hozzáértéssel és okosan legeltetnek benneteket.

16. És majd megsokasodtok és elszaporodtok az országban. Abban az időben – így szól az Úr – nem beszélnek többé az Úr szövetségládájáról. Senkinek sem jut eszébe, nem is emlegetik, nem keresik, és nem készítik el újból.

17. Abban az időben Jeruzsálemet nevezik az Úr trónjának; minden nemzet Jeruzsálemben gyűl össze, hogy tisztelje az Úr nevét, és nem élnek többé gonosz szívük konoksága szerint.

18. Abban az időben Júda háza Izráel házához fog csatlakozni, és együtt jönnek meg észak földjéről abba az országba, amelyet örökségül adtam őseiteknek.

19. Én ezt mondtam:Szeretnék veletek úgy bánni, mint fiaimmal,és nektek adni a kívánatos földet,mint legékesebb örökségeta népek között.Azt gondoltam,hogy Atyádnak hívsz engem,és nem fordulsz el tőlem!

20. De ahogyan egy asszonyhűtlenül elhagyja házastársát,úgy hagytatok el hűtlenül engem,Izráel háza! – így szól az Úr.

21. Hang hallatszik a hegytetőkön,Izráel fiainak panaszos sírása,mert rossz útra tértek,elfelejtették Istenüket, az Urat.

Olvassa el a teljes fejezetet Jeremiás 3